Egy hónapja ilyenkor ugyanebben a kávézóban üldögéltem az otthontól messze. A zöld tea minden kortyja reményekkel volt tele, hogy végre mások is észreveszik, mire vagyok képes. Bár az esélyt megkaptam, nem tudtam élni vele. Az egyetlen esélyem volt és én nem voltam elég erős, nem voltam elég jó. Lehet, így kellett lennie. Valami miatt.
Vajon miért gondolom, hogy ennek még nincs vége?
A kihűlt karamellás csodám már nem is ízlik annyira.
Vigaszdíj a vesztesnek.
..tudod, mégis úgy érzem, hogy ott a helyem. Abban a csapatban hiányzik valaki. Csak azt nem értem, ők miért nem hiányolnak onnan. Miért nem veszik észre?
Lehet, hogy tovább kellene állnom és nem foglalkoznom a kudarcokkal.
Előre, csakis pozitívan.
Talán egy másik városban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése